• Holly könyve

Holly Példáján keresztül egy igazi Hősnőt akartam teremteni, akit hibáival együtt

lehet szeretni, félteni, és nem utolsósorban több élet van benne, mint a szappanoperák

vagy szerelmesfüzetek főszereplőiben.

Ez utóbbi műfajjal bőven van tapasztalatom, de valahogy minden „happy

end” végén szörnyű csalódottság lett úrrá rajtam: „Hé, de hát az élet nem ilyen!”

… és a könyv már szelte is át a szobát. Miközben repült, és tehetetlen lapjai

gyenge szárnyakként próbálták meghosszabbítani a röppályát, folyton az járt az

eszemben, hogy én ennél jobbat tudnék írni!

Felhagytam tehát ezeknek a műveknek az olvasásával. Félreértés ne essék,

nincs velük semmi bajom, de egy idő után azt éreztem, hogy nem élem igazán

az életem, hanem elringatom magam valami rózsaszín ködben, ami nem létező

emberek sose volt boldogságának hajhászásáról szólt. Inkább megteremtettem

magam körül azt a valóságot, amiben egy jó ideje remekül érzem magam.

Nos Kedves olvasó! Most Önön a sor, hogy pró és kontra eldöntse, hogyan

sikerült megvalósítanom az írásra vonatkozó merész kijelentésemet.

Írjon véleményt!

Megjegyzés: HTML-kód használata nem engedélyezett!
    Rossz           Jó

Holly könyve

  • Cikkszám: sz2
  • Készletinfó: Raktáron
  • 2 490 Ft
  • 1 200 Ft

  • Nettó ár: 1 200 Ft

Elérhető opciók


Kapcsolódó termékek

Száguldó Szerelem

Száguldó Szerelem

A könyv Szentgyörgyi Judittal társszerzőként, közösen született.A regény az autóversenyzők világába ..

1 500 Ft Nettó ár: 1 500 Ft

Építs a szerelemre

Építs a szerelemre

A könyv Szentgyörgyi Judittal társszerzőként, közösen született.Suzana Johansson öntudatos fiatal nő..

1 200 Ft 1 500 Ft Nettó ár: 1 200 Ft

A szerelem szigete

A szerelem szigete

A könyv Szentgyörgyi Judittal társszerzőként, közösen született. Liana egy profi mentőcsapatot vezet..

1 500 Ft Nettó ár: 1 500 Ft

A nagy svédcsavar

A nagy svédcsavar

Lehet egy katasztrofálisan induló nap egy jövőbeli rendezett élet első lépése?Tényleg elkerülhetetle..

2 500 Ft Nettó ár: 2 500 Ft