A kuruc kor a magyar történelem izgalmas időszaka volt. A szerző a trilógia második kötetében folytatja azt, amit a Vadrózsa és kard lapjain elkezdett. Zrínyi Ilona és Thököly Imre szerelme és házassága adja a történet vázát, de a regényben sorra felbukkan minden olyan szereplő, aki akkoriban élt és tett is valamit hol a magyar szabadságért, hol meg éppen az ellen. Bécs, a Hofburg, Lipót császár éppen úgy szereplője a történetnek, mint a munkácsi várat éveken át hősiesen védelmező amazon, Zrínyi Ilona. De találkozunk a törökökkel is, akik éppen Bécset készülnek bevenni, hogy aztán eláraszthassák és kifoszthassák Nyugat-Európát. Thököly Imre az események középpontjában van. Diadalt diadalra halmozó huszonéves hadvezér, diplomata és fejedelem, sőt "magyar király" – hogy aztán röviddel később elveszítsen mindent, amit szerzett, sőt még a török börtönt is megjárja. Eközben váltakozó szerencsével folyik a küzdelem a keresztény Európa és az Oszmán Birodalom között – ez utóbbi még fogyatkozó erejével is veszélyes ellenfél. A regényben megismerjük a Magyarországon harcoló francia, német, olasz tábornokokat és zsoldosaikat, a török vezérek észjárását, a két idegen nagyhatalom között hányódó magyarokat, katolikusokat és protestánsokat, akik mind-mind a maguk céljaiért küzdenek, győznek és elbuknak, majd felkelnek ismét. Mint azt a sokak által nem, vagy félreismert hazafi, Thököly Imre is teszi.
A félhold árnyékában - Kuruc világ II.
- Gyártó: Nemere István
- Cikkszám: 699
- Készletinfó: Raktáron
-
2 990 Ft
- Nettó ár: 2 990 Ft
Elérhető opciók
Kapcsolódó termékek
Vadrózsa és kard - Kuruc világ I.
Úgy gondolhatjuk, ismerjük a kuruc korszak nagy embereit és eseményeit, mert megtanultuk a történele..
2 990 Ft Nettó ár: 2 990 Ft
A száműzöttek - Kuruc világ III.
A trilógia harmadik részében Zrínyi Ilona és Thököly Imre életének utolsó éveiről olvashatunk – mind..
2 990 Ft Nettó ár: 2 990 Ft
A Zrínyi család
A család négy nagy tagjáról: a hadvezérről, a költőről, az összeesküvőről és Zrinyi Ilonáról szól a ..
1 500 Ft Nettó ár: 1 500 Ft
Kuruc trilógia
Immár teljessé vált a Kuruc kor izgalmas időszakát bemutató sorozat, mely végig kísér minket e soksz..
7 800 Ft 9 000 Ft Nettó ár: 7 800 Ft