• Királyi sorsok

A Turul nemzetsége sorozat könyvei az Árpád-házi királyok életét követik hűen. Ám a szerző nem csupán az uralkodókat mutatja be a magyar történelem izgalmas, 400 éves korszaka alatt. A regényes, de a tényekhez szigorúan ragaszkodó történetben felbukkannak mindazok, akik abban a korban hatással voltak a magyar politikára: az itthoni nagyurak, férfiak és asszonyok, kiknek nevét és szerepét megőrizték az iratok. De a német császárok, a Bizánci Birodalom vezetői, a környező országok fejedelmei és királyai, sőt még az egymást követő pápák is megjelennek a könyv lapjain. Az izgalmas és gyakran sorsfordító években lélegzetelállító dolgok is történtek. De a szerző nem csak a magas származásúakra gondol, nem csak az ő életük eseményeit mutatja be. A sorozat összes kötetében láthatjuk a magyar történelmet „alulnézetben” is: a dunai átkelőhely révészei, kovácsai, lovasgazdái, halászai a maguk módján szintén élik azon idők eseményeit, viselik hatásait, örömeit és bánatát.

A hetedik kötet Kálmán királyról és utódairól szól. Megismerjük fiait és rokonait, az „Istvánok háborúit”, és a többi, sokszor véres eseményt. Ebben az időben már nincsenek pogányok, keresztény királyságban élnek a magyarok, de ettől még nem lettek jobbak. Most is vannak sokan, akiknek maguk felé hajlik a keze, pénzre, birtokokra, hatalomra és politikai szerepre vágynak az urak, többen is, mint kellene… Az uralkodásra termettek vagy arra születettek között sincs egyetértés, az árulások, trónviszályok egymást érik. Csak nagy néha adódik egy kis békességes idő, amikor építeni is lehet valamit, úgy az országban, mint a lelkekben. Álmos herceg, Vak Béla király, Borisz, az orosz trónkövetelő és Árpád számos utóda a vérvonal jogán is beleszól a magyar politikába. És már Magyarországra érkezett II. András, vagyis Endre meráni asszonya, Gertrudis. Bánk bánban és társaiban lassan felnő a harag… Már érlelődik a nagy konfliktus, amely megrázza a Turul nemzetségét.


Írjon véleményt!

Megjegyzés: HTML-kód használata nem engedélyezett!
    Rossz           Jó

Királyi sorsok

  • Cikkszám: 787
  • Készletinfó: Raktáron
  • 4 999 Ft
  • 4 699 Ft

  • Nettó ár: 4 699 Ft

Elérhető opciók


Kapcsolódó termékek

Idegenek a magyarokról

Idegenek a magyarokról

A szerző csaknem 100 történelmi regény és életrajz után most azt kutatta fel és mutatja be nekünk: a..

2 990 Ft Nettó ár: 2 990 Ft

Árpád és fiai

Árpád és fiai

Nemere István új történelmi regénye a honfoglalástól Árpád fejedelem haláláig terjedő időszakot dolg..

4 490 Ft Nettó ár: 4 490 Ft

A Fejedelmek

A Fejedelmek

A nagy sikerű előző kötet, az Árpád és fiai után ebben a részben a szerző és olvasói még abban a hom..

4 699 Ft 4 999 Ft Nettó ár: 4 699 Ft

Egy vezér útja

Egy vezér útja

Míg az előző két kötet, az Árpád és fiai és A fejedelmek arról a korszakról szólt, amiről kevés írás..

3 490 Ft Nettó ár: 3 490 Ft

Én, a király

Én, a király

A regény elején él még Geyza, a fia, Vajk pedig kezd ismerkedni az államvezetés művészetével. A fiat..

3 990 Ft Nettó ár: 3 990 Ft

Vérzivatar

Vérzivatar

A Turul nemzetség történetének ötödik könyve részben István király, részben az utódai idején játszód..

4 290 Ft 4 490 Ft Nettó ár: 4 290 Ft

Öt király kora

Öt király kora

A Turul nemzetség történetének hatodik könyve ismét izgalmas korszakot ölel fel. Egyszerre szól Béla..

4 499 Ft Nettó ár: 4 499 Ft

Merénylők

Merénylők

A Turul nemzetsége nyolcadik kötete II. András és IV. Béla királyok uralkodásának időszakát dolgozza..

4 990 Ft Nettó ár: 4 990 Ft