• Merénylők

A Turul nemzetsége nyolcadik kötete II. András és IV. Béla királyok uralkodásának időszakát dolgozza fel. A szemünk előtt játszódik le, hogyan esküdtek össze az urak Bánk bán vezetésével Gertrudis királyné meggyilkolására, és hogyan hajtották végre a szörnyű tettet. A halott királyné férje, Endre, az „aranybullás uralkodó” egyik hibát a másik után követte el, és a Szentföldre indított „keresztes háborúja” inkább annak paródiája lett. Tanúi lehetünk királyfik és apáik egymással szemben vívott küzdelmeinek, sőt háborúinak. Több királyunk indított értelmetlen hadjáratokat Halics (a későbbi Galícia) meghódítására, és magyar katonák ezrei ostoba szeszélyek, vélt érdekek vagy hiúság miatt vesztek oda idegen földön. Az Aranybulla ügyét egészen közelről ismerhetjük meg, és akit érdekel, mi is állt a nagy egyezségben, ezekről a lapokról megtudhatja. Ki gondolja ma már, hogy akkor is voltak emberrablások? Megesett, hogy egy terhes özvegy királynénak álruhában kellett menekülnie a magyar királyi udvarból, és szembesülhetünk több külföldi uralkodóval, beleshetünk a pápai lakosztályba és kancelláriába. Hogyan veszett oda Kötöny, a kunok vezére, és miféle belháborúság lett ebből? Éppen akkor, amikor már híre jött, hogy Keleten egy új és nagyon veszélyes, addig sosem látott ellenség ütötte fel a fejét, és nem is titkolja: célpontjai között Magyarország is szerepel. Az ellenség nem ismer irgalmat, és sebesen tör előre… A magyar urak azonban nem hisznek a baljós híreknek, inkább egymással vetélkednek, és olykor a királlyal is szembeszegülnek. IV. Béla és hívei hibát hibára halmoznak, mígnem elkövetkezik a döntő muhi csata, és a Hon elveszni látszik… A történet másik szálán, a dunai rév lakóinak életében is nagy változások történnek. Rajtuk keresztül megtudhatja az olvasó, hogyan éltek azok, akik távolról sem láttak városokat és palotákat, kevés pénzzel gazdálkodhattak, és egy végzetes betegség, egy ellenséges támadás bármikor gyökerestül megváltoztathatta az életüket.

Írjon véleményt!

Megjegyzés: HTML-kód használata nem engedélyezett!
    Rossz           Jó

Merénylők

  • Cikkszám: 793
  • Készletinfó: Raktáron
  • 4 990 Ft

  • Nettó ár: 4 990 Ft

Elérhető opciók


Kapcsolódó termékek

Zádor és Zsigmond trilógia egyben

Zádor és Zsigmond trilógia egyben

Leszek, mint űzött vad, Lángok martaléka,Tűzön vízen át, Királyi páncélban, Vér és ko..

17 500 Ft 18 580 Ft Nettó ár: 17 500 Ft

Árpád és fiai

Árpád és fiai

Nemere István új történelmi regénye a honfoglalástól Árpád fejedelem haláláig terjedő időszakot dolg..

4 490 Ft Nettó ár: 4 490 Ft

A Fejedelmek

A Fejedelmek

A nagy sikerű előző kötet, az Árpád és fiai után ebben a részben a szerző és olvasói még abban a hom..

4 699 Ft 4 999 Ft Nettó ár: 4 699 Ft

Egy vezér útja

Egy vezér útja

Míg az előző két kötet, az Árpád és fiai és A fejedelmek arról a korszakról szólt, amiről kevés írás..

3 490 Ft Nettó ár: 3 490 Ft

Én, a király

Én, a király

A regény elején él még Geyza, a fia, Vajk pedig kezd ismerkedni az államvezetés művészetével. A fiat..

3 990 Ft Nettó ár: 3 990 Ft

Vérzivatar

Vérzivatar

A Turul nemzetség történetének ötödik könyve részben István király, részben az utódai idején játszód..

4 290 Ft 4 490 Ft Nettó ár: 4 290 Ft

Öt király kora

Öt király kora

A Turul nemzetség történetének hatodik könyve ismét izgalmas korszakot ölel fel. Egyszerre szól Béla..

4 499 Ft Nettó ár: 4 499 Ft

Királyi sorsok

Királyi sorsok

A Turul nemzetsége sorozat könyvei az Árpád-házi királyok életét követik hűen. Ám a szerző nem c..

4 699 Ft 4 999 Ft Nettó ár: 4 699 Ft