• A hűség horgonya

A népszerű szerző ezúttal is "történelmi regényt" írt – de ezt ne vegyük szó szerint, bár a tizenkilencedik század közepén játszódó történet lapjain igazi eseményeket és valóban élt személyeket vonultat fel. Arról szól a könyv, hogyan keletkezett Újpest? Miféle "gyarmat" volt ez, és miképpen lett egy magyar főúr birtokaként afféle "Kis-Amerika"? Ahová abban az időben szabadon jöhetett bárki, nemzetiségére, vallására, származására tekintet nélkül. Az akkor létrejövő "megyeri gyarmat" a Fóton élő Károlyi István birtokán született meg, és a gróf sokat tett azért, hogy a község szabadon fejlődhessen. Megismerjük a korabeli tímárok, asztalosok, kereskedők és tucatnyi más szakma fogásait, gyakorlóit. A szerző hősei nagyrészt olyan valós személyek, akik nevével ma a levéltárak megsárgult dokumentumaiban találkozhatunk. Akik akkoriban ezen a "gyarmaton" megtelepedtek és afféle úttörőként létrehoztak valamit, ami az 1840-es évek Magyarországán addig nem létezett. De a könyv a reformkor nagy alakjait is felvonultatja: Kossuth, Petőfi, Széchenyi, Deák is megjelennek lapjain. A forradalmat itt mintegy "alulnézetből", a kisemberek szemszögéből láthatjuk. Svábok, zsidók, magyarok, németek, szlávok, cigányok kerülnek izgalmas előzmények után a leendő Újpestre. Károlyi grófot forradalmi tetteiért haditörvényszék ítéli el, ám a község fejlődését már semmi sem állíthatja meg. Az újkori honalapítók példát mutatnak a korszak Magyarországának, miközben élik egyszerre vidám, munkás vagy éppen tragikus hétköznapjaikat. Akik a szerző eddigi műveit olvasták, most egy eddig rejtett oldalát ismerhetik meg: a már csak régi iratokban létező arctalan nevek a keze alatt e lapokon váltak élő, igazi emberekké. Tőle tudhatjuk meg, hogyan jött létre egy példamutató emberi közösség azokban a nehéz, mégis felemelő időkben.

Írjon véleményt!

Megjegyzés: HTML-kód használata nem engedélyezett!
    Rossz           Jó

A hűség horgonya

  • 2 900 Ft

  • Nettó ár: 2 900 Ft

Elérhető opciók


Kapcsolódó termékek

Királyi vérvonal

Királyi vérvonal

Kolumbusz: Királyfi, titkos ügynök, hős? Nyomozás időn és téren túl. Nem a szerző fedezte fel, már s..

2 790 Ft 2 990 Ft Nettó ár: 2 790 Ft

Horthy István A kormányzó fia

Horthy István A kormányzó fia

Az elmúlt évek során a szerző mélyen, alaposan foglalkozott a Horthy-család életével. Ez a könyve c..

2 590 Ft 3 200 Ft Nettó ár: 2 590 Ft

Csák Máté A trencséni nagyúr

Csák Máté A trencséni nagyúr

A szerző a magyar történelem számos korszakát „megénekelte“ már történeti munkáiban vagy regényeiben..

3 499 Ft Nettó ár: 3 499 Ft

Buda & Pest - Egy város zivataros századaiból

Buda & Pest - Egy város zivataros századaiból

Százötven esztendővel ezelőtt, Magyarország szívében, a Duna két partján álló, egymással régóta kacé..

6 999 Ft Nettó ár: 6 999 Ft