• Öt király kora

A Turul nemzetség történetének hatodik könyve ismét izgalmas korszakot ölel fel. Egyszerre szól Béla királyról, ki összeesküvés áldozatául esik, és András fia Salamonról, aki oly sok bajt hozott az országra. Akkor még akadtak pogányok, és többen voltak, mint kellett volna. Pusztulásukat felerészben önmaguknak köszönhették, hiszen a Hont vissza akarták vinni az időben, amikor a törzsi vezérek kezében volt a hatalom, és táltosok mondották meg, mi a jó és mi a rossz a nemzetnek.
Salamon, az örök békétlen többször ráhozta német barátait, szövetségeseit és egyben rokonait a magyar hazára. Megesett, hogy egyszerre névleg ketten, valójában azonban hárman uralkodtak ezen az országon. Saját és idegen érdekek csaptak össze. Hadak vonultak egymás ellen, és magyar ontott magyar vért hol igaz, hol hamis eszmékért. Legtöbbször a hatalmukhoz görcsösen ragaszkodó urak álltak a békétlenkedések mögött. Csakhogy a királyok sem voltak ártatlanok. Őket mutatja be a szerző a maguk pőre valóságukban.
Közben olykor kitekintünk idegen országokba is. Milyen hatása volt akkoriban a magyar viszonyokra Bizánc, Velence, a német birodalom és a pápaság hatalmi harcainak? Mi minden történt akkoriban külföldön, ami befolyásolhatta a Hon eseményeit? Ez az az idő, amikor László király akaratából nem a harcias Álmos, hanem bátyja, a "könyvesnek" nevezett-csúfolt király kerül az élre, és megindulnak a hadak Horvátország ellen. A cél: megszerezni az Adriai-tengert szegélyező Dalmáciát.
Az előző részekben megismert egyszerű emberek tovább élik olykor nyomorúságos, olykor mégis szerencsés életüket. A dunai átkelőhely révészei, kovácsmesterei, kereskedők, lovas gazdák és oda vetődő idegenek hétköznapjain keresztül láthatjuk, hogyan éltek akkoriban azok, akiknek nem volt bejárásuk a fényes palotákba, nem alakíthatták saját sorsukat, sőt nemegyszer szenvedték meg a nagyok viszályait. A két világ az egyik szereplő személyében már-már érintkezik, azonban a sors közbeszól.Az egykorvolt középkori Magyarország története lüktet ezeken a lapokon.

Írjon véleményt!

Megjegyzés: HTML-kód használata nem engedélyezett!
    Rossz           Jó

Öt király kora

  • Cikkszám: 780
  • Készletinfó: Raktáron
  • 4 499 Ft

  • Nettó ár: 4 499 Ft

Elérhető opciók


Kapcsolódó termékek

Magyar szentek élete

Magyar szentek élete

Ismerjük-e a katolikus egyház szentjeinek életét? Akik eddig csak rövid életrajzokat olvastak róluk,..

1 800 Ft Nettó ár: 1 800 Ft

Keleti Lovas

Keleti Lovas

Örs ugyan még csak tizenhét tavaszt látott, de erős akarattal és némi szerencsével bekerül egy Csapa..

3 499 Ft Nettó ár: 3 499 Ft

Magyar csaták tüzében

Magyar csaták tüzében

Magyarország számos csatát vívott a századok során. Ezek közül jónéhány történelmi jelentőségge..

2 500 Ft Nettó ár: 2 500 Ft

Árpád és fiai

Árpád és fiai

Nemere István új történelmi regénye a honfoglalástól Árpád fejedelem haláláig terjedő időszakot dolg..

4 490 Ft Nettó ár: 4 490 Ft

A Fejedelmek

A Fejedelmek

A nagy sikerű előző kötet, az Árpád és fiai után ebben a részben a szerző és olvasói még abban a hom..

4 699 Ft 4 999 Ft Nettó ár: 4 699 Ft

Egy vezér útja

Egy vezér útja

Míg az előző két kötet, az Árpád és fiai és A fejedelmek arról a korszakról szólt, amiről kevés írás..

3 490 Ft Nettó ár: 3 490 Ft

Én, a király

Én, a király

A regény elején él még Geyza, a fia, Vajk pedig kezd ismerkedni az államvezetés művészetével. A fiat..

3 990 Ft Nettó ár: 3 990 Ft

Vérzivatar

Vérzivatar

A Turul nemzetség történetének ötödik könyve részben István király, részben az utódai idején játszód..

4 290 Ft 4 490 Ft Nettó ár: 4 290 Ft

Királyi sorsok

Királyi sorsok

A Turul nemzetsége sorozat könyvei az Árpád-házi királyok életét követik hűen. Ám a szerző nem c..

4 699 Ft 4 999 Ft Nettó ár: 4 699 Ft

Merénylők (Előrendelés október 15)

Merénylők (Előrendelés október 15)

A Turul nemzetsége nyolcadik kötete II. András és IV. Béla királyok uralkodásának időszakát dolgozza..

4 990 Ft Nettó ár: 4 990 Ft